top of page

WUSHU

 

A wushu Kína jellegzetes harcművészeti stílusainak, illetve küzdősport technikáinak összefoglaló neve. 
(wu – katonai, shu – önvédelem, bátorság edzése)

A nyugati kultúrák területein elterjedt kifejezés a harcművészet összefoglalására a "KUNG-FU", mely fogalom eredeti közegében, Kínában, ily módon nem használatos. A kungfu (gong – véghezvitel, fu – erőfeszítés), mint kínai fogalom:
"hosszú időn keresztül művelt, kemény munkával megszerzett tudás megszerzését jelenti."

A tradicionális wushu-t átfogóan több ezer különféle stílusról beszélhetünk.

A tradicionális wushuból idővel kialakult egy másik stílus is, a Sport Wushu, melynek alapja a tradicionális wushu-t követi,
ahhoz szorosan kapcsolódik, de akrobatikus látványelemek beiktatásával attól jelentősen el is tér.
Mindez jellegzetes ízt kölcsönöz számára, és emiatt nagyon közkedveltté is vált.
A Sport Wushu a Kínai Wushu Szakszövetség által egységesen meghatározott 
szabályok alapján történő verseny-technika.

2 nagyobb részre osztjuk:

⬇⬇  Wushu Taolu (Formagyakorlat)   /   Wushu Sanda (Küzdelem)  ⬇⬇

A Wushu Taolu fontos elemei a hosszú fegyver, rövid fegyver, hosszú ököl, taiji, és déli stílusok.

A Wushu Sanda fontos technikái az ütések, rúgások, földrevitelek, és az emelt pástról való lelökések. 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyta, hogy a Sport Wushu megjelenjen az Ifjúsági Olimpián!

kisspng-wushu-sword-taolu-sport-dao-5ae131ea39eae3.8086533015247078182372.png
pngwing.com.png

A Kínai harcművészeteket a 20. században egyre inkább használták sportként, egészségmegőrzésként és előadóművészetként mint valódi küzdelemben.
1949 után alkották meg a beáramló nyugati sportokra való válaszként a Sport Wushu-t, mint Kína „ sportját”.

A Sport Wushu Taolu látványos, akrobatikus elemekkel tarkított pusztakezes és fegyveres formagyakorlatok, és páros küzdelmi koreográfiákból álló sportág.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyta, hogy a wushu ott lehet az ifjúsági olimpián, Dakarban,
így a wushu - taolu 2022-től Ifjúsági Olimpiai Sportág.

251860221_4681516885243780_6629577396848263256_n.jpg

1949 után létrehozott Kínai pusztakezes küzdelmi rendszer és versenysport.
Tartalmaz tradicionális kung-fu elemeket is, de jellemzően a hatékonyságot hangsúlyozó, sporttudományos alapokon nyugvó, modern küzdősport. A többi full kontakt stílushoz hasonló ütések és rúgások mellett a fő specialitásai a dobások, és a rúgások védéséből, elkapásából történő földre viteli technikák. Szigorú szabályrendszere többek között előírja a védőfelszerelések használatát is.
A sanda két részre van osztva:
Qingda (light-kontakt), és Sanda (full-kontakt)

bottom of page